Új híd épül Illyefalván
Idén tavasszal sikerült nekikezdeni a község központjában található Olt-híd felújításának Illyefalván. A már rendkívül rossz állapotban lévő, a nyolcvanas években épült vashíd helyére 34 méteres beton hidat építenek. A munkálatok értéke 4,5 millió lej. Az új átkelőnek 18 hónap alatt kellene megépülnie.
A híd jelentőségét tekintve igen fontos szerepet tölt be. Összeköt két falu részt és a helyi infrastruktúra részét képzei: a 33-as községi úthoz tartozik, ami a 12-es számú országutat összeköti a 112-es megyei úttal.
A híd elkészítése után következik az úttest feljavítása, a nehéz forgalom miatt ugyanis az könnyebben rongálódik.
Ugyanakkor az elmúlt évek során lllyefalva község 2,5 millió eurót pályázott meg, ebből az összegből sikerült megvalósítani többek között a sepsiszentkirályi és aldobolyi kultúrotthonok felújítását, Illyefalván iskola utáni oktatást biztosító székhely felépítését, az ipartörténeti műemléknek számító szentkirályi kőhíd felújítását, valamint két fontos megyei út korszerűsítését.